2013-10-14_Wakolda_PremiosGoya.png

A Wakolda kiérdemelte a Goya-n való képviseletet is, így egyre közelebb kerül ahhoz, hogy az Oscaron is jelen legyen! A mai nappal bezárólag lezárták a szavazást a legjobb latin-amerikai film kategóriájában, és a szavazatok 50.65%-a szerint a Lucía Puenzo rendezésében megvalósuló történet - főszereplői Natalia Oreiro, Diego Peretti és Alex Brendemühl -, amely Josef Mengele és egy argentin család életét dolgozza fel, jogosult arra, hogy a legjobbak között szerepeljen, így ez a film fogja Argentínát képviselni a díjátadón Spanyolországban. 2012 november elsejétől kezdődően 2013 október 30-ig bezárólag kerültek válogatásra a szavazásban résztvevő filmek. További érdekesség, hogy egy évvel ezelőtt az Infancia Clandestinát jelölték ugyanebben a kategóriában!

forrás: clarin.com; telam.com.ar

Augusztus 2-án, csütörtökön átadásra került egy hivatalos kitüntetés, az úgynevezett Personalidades Artísticas (Művészi Egyéniségek). Néhány tehetség kapta meg, akik között szerepelt Natalia Oreiro, Diego Peretti, és a film rendezője, Lucía Puenzo is, akikkel a Wakolda játékfilm forgatási helyszínén találkoztak (Pilcaniyeu). Erről az eseményről néhány fotó is készült, amelyeket itt is megtekinthettek.

 

forrás: municipalidadpilcaniyeu.wordpress.com

Wakolda-filming.pngAz egyik internetes portál feltett egy rövidebb cikket (július 31.) a Wakolda forgatásának kezdetéről, illetve egy galériát is az előkészületekről, amelyet az alábbi linken te is megnézhetsz: KATT.

A cikk pedig a következő volt:

"A mai napon kezdték meg a városban a Wakolda című film forgatását, amelynek gyártója a Historias Cinematografias, és a rendezője Lucía Puenzo; a főszereplők pedig Natalia Oreiro, és Diego Peretti. Ennek a filmnek a támogatói között szerepel az Instituto Nacional de Cine y Artes Audiovisuales (INCAA), Bariloche polgármestere, illetve a Nemzeti Park elnöke. Pilcaniyeu a hely, amit a forgatás helyszínéül választottak, amely a város vasútállomása mögött található, ott a szomszédban, ahol Celia Enrique él, és itt van a szálloda is, illetve egy benzinkút is, amely az '50-es éveket idézi. A filmben helyi lakosok is szerepelni fognak, akik a következők: Stefanía Desurko, Leslie Desurko, Nahiara Cornejo, Tamara Varela, Maira Morales és Leila Collado. Ezen a helyen két napig tart a forgatás, majd San Carlosban, Bariloche egyik negyedében fog folytatódni."

forrás: municipalidadpilcaniyeu.wordpress.com

Ez egy rövid interjú Natalia Oreiróval, ami nagyon sok időt vett igénybe ahhoz, hogy elkészülhessen, hogy miért? Azt majd maga Ronnie és barátja, Raquel elmesélik egy párbeszéd formájában:

Ronnie: Szeretnék egy interjút Natival!
Raquel: Minisorozatot (Lynch) forgat Kolumbiában.
Ronnie: Szeretnék egy interjút Natival!
Raquel: Forgatja a Mi Primera Boda filmet.
Ronnie: Szeretnék egy interjút Natival!
Raquel: DE Ő MOST SZÜL, RONNIE!!
Ronnie: Szeretnék egy interjút Natival!
Raquel: Jól van... de ő most Lucía Puenzo legújabb filmjét, a Wakoldát forgatja, csak 5 kérdés.
Ronnie: 7?
Raquel: Kimerültem!
Ronnie: ÉLJEN!!

Ezután pedig olvassátok el a rövid interjút Ronnie Arias és Natalia Oreiro között:

2012RonnieArias-interjú.png
Mi csábított a Wakoldában?

- Így én együtt dolgozhatok Lucíával. A regényei egytől-egyig csodásak, és a Wakolda szintén külön, sajátos világgal rendelkezik. Mondhatni varázslatos.

Milyen érzést váltanak ki belőled a babák? Kedveled őket? Érted a komorságot?
- Minden lány imádja a babákat, egyszer véletlenül az apai nagyanyám házának hátsó részében találtam néhányat, porcelánból voltak. Számomra csodálatosak, szépek, már-már emberiek.

Mi a válaszod arra, hogy mindenkinek segítesz?
- Megnyugvást ad; el tudom fogadni ezáltal könnyebben azt, hogy mindenki tévedhet. Én mindig megbocsátok. Az UNICEF képviselője vagyok a Todos por los ninos-ban Argentínában és Uruguayban egyaránt.

Mi volt a legutolsó dolog, amit most ettél?
- Csokoládé!!

Milyen dalt hallgatsz, ha éppen szomorú vagy?
- Fiona Apple dalait, tiniként sokat hallgattam őt.

Mi volna jobb az orgazmusnál?
- A születés.

Lucía Puenzo könyvének az utolsó mondata szerint: "A szerelemnek mindig van egy (bűn)társa. Ez igaz? Mit gondolsz erről?"
- A szerelem az egyénen túl van (az egyén felett).

forrás: ronniearias.com

Néhány napja újabb paparazzi képek készültek, és kerültek fel az internetre a Wakolda forgatásáról. Az egyik internetes portál a következőképpen számolt be az eseményről: "Tegnap reggel (augusztus 15.) Nº 16 nevű iskolának kertjében folytatták a Wakolda felvételeinek forgatását (rendezte: Lucía Puenzo) Barilochéban." A képeket teljes méretben is megnézhetitek, amennyiben rájuk kattintotok!

Az azonos nevű könyv hátlapján pedig az alábbiak olvashatók: "Nem az volt, akinek mondta magát. A tekintete egy szempillantás volt, a szeme ferdén nézett. A vér pedig meg-fagyott. Egy pislogás által elárulta magát, nem az a kifinomult úriember, és arisztokrata volt, aki akkor elkápráztatott. Más volt - minden idők leggyalázatosabb gyilkosa - és ez volt az ok, ami menekülésre késztette gondolkodás nélkül, és csak ment, és ment, anélkül, hogy tudta volna, merre tart."

forrás: elcordillerano.com.ar

2012newmovie.pngA legfrissebb információk szerint Natalia a 2012-es év végén egy újabb mozifilmbe fog belekezdeni! - adta hírül az egyik argentin napilap internetes portálja a tegnapi nap folyamán (augusztus 17.)

A rajongók örülhetnek, hiszen egy napja kezdődtek meg Kolumbiában a Lynch második évadának felvételei, amelyben a kubai származású színész (Jorge Perugorría) ismét főszerepet fog alakítani. A színésznő külön kérése az volt, hogy minden jelenetet időben tudjanak befejezni, mert így eleget törődhet a kisfiával, Merlín Atahualpával, aki olyan fontos a számára, mint szemének az egészsége. Mindezt megadták. Ricardo Mollo pedig hamarosan ismét a segítségére siet a feleségének a forgatások ideje alatt. A minisorozat rendezője Diego Suárez lesz ezekben a napokban. Továbbá meg kell jegyeznünk azt is, hogy a színésznő pár nappal ezelőtt még egy mozifilmet forgatott Barilochéban, amely a Wakolda címet viseli, Lucía Puenzo rendezésében. Az év végén pedig ismét a filmek fogják átvenni a főszerepet, ugyanis az a hír járja, hogy az uruguayi Martín Sastre - aki a Miss Tacuarembót is rendezte - lesz az új munkatárs legújabb filmjének rendezésében. Natalia csillaga ragyog!

forrás: cronica.com.ar

süti beállítások módosítása