A mai napon este 19:00-kor debütált az argentin telenovella a Canal9-en! Az Inconquistable Corazón Pablo Rago és Paula Krum főszereplésével mutat be egy nem mindennapi szerelmi történetet. A néző estéről-estére követheti figyelemmel, hogy miként alakul ki egy tanár-diák kapcsolat a televíziók képernyőin Alberto Migré tollából! Mindamellett ez az első nagyobb szerepe Natalia Oreirónak! Egy egyetemista diáklányt, Victóriát alakítja a sorozatban.

001.jpg

forrás: venenososdesiempre.com

1994_04_18_Aprender-a-Volar.png

A mai napon mutatták be az Aprender a Volar című sorozat első részét, amelyben Natalia Oreiro az egyik mellékszereplő: ő alakítja Mónicát. Ez is egyike volt a karrierje kezdetén forgatott telenovelláknak. Egy rész 60 perc hosszú volt, és a Canal 13 csatorna sugározta. A sorozatról annyit lehet tudni, hogy négy gyermekről szól, akikről nagyapjuk gondoskodik a szüleik halála után. Eugénia már szinte kész nővé cseperedett, míg Ana és Rosario serdülőkorban vannak, Diego pedig még kisfiú. Azonban hamarosan a saját lábukra kell állniuk.

Natalia egyik jelenete a sorozatban:

forrás: imdb.com; venenososdesiempre.com

A "Kicsi Csillagunk" Pablo Ragóval forgat

1994_03_18_SabadoShow.png

Xuxa kis csillaga, Natalia Oreiro Buenos Airesben talált magára, amely az első lépcsőfoka a fantasztikus és egyre gazdagabb argentin televíziós világnak. Natalia Oreiro a közeli ország fővárosában telepedett le azért, hogy a Canal 9 új telenovellájában Pablo Rago és Paola Krum főszereplése mellett csatlakozzon a sorozathoz, amely az "Inconquistable" vagy az "Inconquistable Corazón" címet fogja viselni, és a forgatásai már elkezdődtek. Natalia szerepe - az édesanyja szerint, amit az újságnak mondott - egy lány, aki osztálytársa Pablo Ragónak, mivelhogy egyértelműen ennek a forgatókönyvnek a témája egy diák körül forog, aki beleszeret a saját tanárába. Pablo az elsőszámú főszereplő, Paola a második.
Noha Natalia Oreiro szereplései kezdetben csekély jelentőségűek, ki kell emelkednie a Buenos Airesi telenovellának a páratlan szereposztásából, bár nem volt jártas a színjátszásban, ám nagyszerű jövő áll előtte – mondja Hugo Frede – noha tanulnia kell a színészetet. A pályafutása minden bizonnyal Buenos Airesben fog kezdődni, a neve az uruguayiak listájára került, amely átkelt a tengeren és azok is híres emberekké lettek. Hugo Frede hiszi, hogy Natalia éveken belül az egyik legfőbb alakja lesz a televíziós sorozatoknak és komédiáknak.
Már a Miss Hawaiian Tropic szépségversenynek is a részese volt pár hónappal ezelőtt, így Miamiba utazott. A színész, Lorenzo Lamas beleszeretett az uruguayi lányba, és közös fotókat készített Nataliával. Tény és való, hogy a fiatal lány nagyon csinos tagja volt a versenynek. Hasonlóképpen, Nataliát az Egyesült Államok óta meghívták, mint modellt, hogy képviselje Uruguayt a Miss Turismo International szépségversenyen is, amely pedig Sri Lanka szervezésében történik majd októberben. Most azonban egyértelmű, hogy az év végéig szerződése van a Canal 9-nél, amely akadályt fog képezni az ilyesféle megjelenésekben. Az édesanyja le meri fogadni, hogy a karrierjét úgy fogja folytatni, mint színésznő, tökéletesen érvelve amellett, hogy egy bizonyos kor után behatárolt a modellszakma. De jelenleg visszatér a sorozatok világába Pablo Rago és Paola Krum oldalán. A szerepe szerint Pablo Rago egy végzős egyetemistát alakít, aki különböző okok miatt évismétlőnek számít. Egy igazi rosszfiú, a csapat felbujtója és nagyon engedetlen, bár nagy érzelmeket táplál a családja és a nők iránt, olyannyira, hogy beleszeret a saját tanárnőjébe.

forrás:
scan: venenososdesiempre.com
fordítás: sweetly-naty.blog.hu

iSAJÁT FORDÍTÁS!

Pontos adataim nincsenek arra nézve, hogy mikor rendezték meg 1994-ben a Miss Hawaiian Tropic International szépségversenyt, viszont annyi azonban bizonyos, hogy Natalia Oreiro ellátogatott az Amerikai Egyesült Államokba, hogy ezen a versenyen képviselje Uruguayt! Sajnos nem ő nyert, de nagyon sok embert elvarázsolt a szépségével, köztük Lorenzo Lamast!

forrás: venenososdesiempre.com

Thessa 1993.06.30. 18:56

Paula 1993. június

1993_02.png

Natalia Oreiro, miután megnyerte a Xuxa tehetségkutatót, sok felkérést kapott, köztük a Paula uruguayi magazintól, amelynek 1993-as júniusi számának címlapján is megtalálható. Felkérték, hogy álljon modellt olyan ruhadarabokkal, amelyek az akkori kor női divatját igyekeztek bemutatni. A fotókat Mario Marotta készítette. Ez a cikk nem Nataliáról szól, ugyanakkor szerves részét képezi annak.

 

 

 

 

 

forrás: venenososdesiempre.com

Kétség sem fér hozzá, hogy az uruguayi ifjú hölgyről van szó, nemcsak mint "Xuxa Paquitája", hanem mint "Szuper Paquita" a "Három Amerikából".

1993_01-a.png

Natalia Marisa Oreiro Iglesias (16) emlékezett a Johnson & Johnson reklámra a kiskutyával, a mi uruguayi lányunk Xuxa házában most már több, mint volt, hiszen Xuxa kísérője a kontinensen. Nyolc ország lánya maradt hátra: Amerikai Egyesült Államok, Ecuador, Bolívia, Guatemala, Panama, Paraguay és Costa Rica. Ebben az évben Natalia, a szülei beleegyezésével Xuxával szerződés formájában egységet alkotott, mindamellett egy FIAT 147 büszke tulajdonosává vált.
A fiatal lány, aki Uruguayból jött nagyon nyílt és szerelmes természetű, csintalan, kamasz és elbűvölő, akivel egy élvezet beszélgetni. Nagyon érett a korához képest, vidám, szimpatikus és aranyos teremtés. 1977. május 19.-én született a Bika jegyében. A tanulmányait a 26. számú Középfokú Leányiskolában folytatta. Tetszett neki, hogy sokat kell tanulni, bár nem volt elfogult néhány tantárgy iránt. A kabalái plüss medvék voltak, rajongója a Rampla Juniorsnak, és a magassága 170 cm. "Nem hiszem, hogy ezzel a magassággal képes leszek modellkedni." - mondta szimpatikusan, miközben gyönyörködik a választékos fogásokban a Complejo Hotel Oceanía éttermében, az Amadeusban.
Édesanyjának a neve Mabel, édesapját Carlosnak hívják, és Adriana (20) a nővére. Annak ellenére, hogy az állatok elbűvölik őt, nincs neki egy kis kedvence sem. Hét évig tanult angolul, Jeams Dean és Marilyn Monroe varázsolja el őt, és a lasagna étel elfogyasztásában leli egyik örömét. Szereti a piros színt extravagáns ruhákban, és szeret táncolni La Locomotive zenéjére. A szemei zöldek és Brazo Oriental negyedében él. Zenei ízlésének tekintetében elmondható, hogy mindent kedvel, ami jó, de a Beatlesnek és Elvis Presleynek kimondott rajongója, mindenfélére táncol a környéken és az iskolában egyaránt.

- Milyen az álmaid ideális fiúja?
- Olyasvalaki, mint Ricky Martin.
- Sok reklámot készítettél már, igaz?
- Így van. 13 éves voltam az O.B felvételekor. Ebben az évben készült a Midol is. A második évben 14 éves voltam, amikor felvételre került a Sylavapen color, és még mások a Knorr levesek számára. Később egy Lady Ramington reklámban szerepeltem, majd a Conaproleban, a Sanidor lineal és az Audio Video számára is készült reklám...
- Tele vagy pénzzel?
- (nevet) Nem, nem egészen.
- Értékesnek gondolod magad attól, ahogy a reklámokban kifestenek?
- Nem gondolom magam sokkal kevesebbnek anélkül sem, de csillag vagy híresség sem vagyok. Én Natalia vagyok.
- Mi az, amit a legjobban szeretsz csinálni?
- Utazni, de... nem hiszem, hogy sor kerül rá sokszor a jövőben, tekintve a helyzetemet.
- Ki kísért el téged Buenos Airesbe az amerikai Miss Paquita találkozóra?
- A nővérem, Adriana és amellett 30 gyerek Xuxa rajongói táborából, ami engem minden pillanatban lelkesített, nagyon megindító volt és nem éreztem magam egyedül.
- Most, hogy 1993 "Szuper Paquitája" vagy, mit jelent ez az elért eredmény a te szakmai előremeneteledben?
- Ettől a jelentős győzelemtől még nem tértem magamhoz, de továbbra is követem az álmomat. Igen, ez nagyon jelentős az életem során. Én nem megyek vele, és táncolni sem fogok vele, képviselni fogom Xuxát, amiben megállapodtunk, például akkor, amikor Michael Jackson Buenos Airesbe jön. Bár most mondták nekem, hogy az év folyamán magával visz, és bekerülök a háttértáncosok közé. Az igazság az, hogy nagyon szeretnék Xuxával táncolni.
- A szüleid mit gondolnak erről az egészről?
- Megőrülnek. Elegendő a szokásos, hiszen két és fél éve a televízióban szerepelek és reklámokat gyártok... emellett nem törődök a tanulmányaimmal. Mindig azt mondják nekem, hogy csináljam azt, amit szeretnék, de sorrendben az életben... Én ugyanezt mondtam, amikor megnyertem a Xuxát; elvitt a hajóján, mellette ültem, és mondtam, hogy ezentúl fegyelmezettebbnek kell lennem, még jobban viselkednem, mert azért megyek, hogy képviseljem őt.
- Gondolod, hogy a te 16 éveddel képes vagy ekkora felelősséggel megbirkózni és se nem többet, se nem kevesebbet képviselni, mint Xuxa?
- Igen, igen, igen. Én nem vagyok se gyerekes, se éretlen a koromhoz képest. Buenos Airesben nyolc bíró különféle próbáknak tett ki. Három napon keresztül voltunk a vita tárgyai a többiekkel, beleértve az öltözékeket és a beszélgetéseket. Ugyanezt Xuxa is megkérdezte sok más mellett. Egy igazi riporter volt.
- Amikor említették a neved és országod, mint győztes, mit éreztél a szívedben és a testedben?
- Sok mindent. Először remegni kezdett a lábam, nem sírtam, mert nem vagyok sírós típus, izgatott lettem, mert a rajongók éljenezni kezdtek "Uruguay, Uruguay"... Megindító volt.
- Változol, ki fog alakulni, mivé, mind gondolkodásban és érzelemben...
- Xuxa is erről kérdezett engem, de nem, a személyiségem nem fog változni.

forrás: http://historico.elpais.com.uy/suple/sabadoshow/11/08/27/sshow_588715.asp;
képek: historico.elpais.com.uynataliaoreiro.cz

iSAJÁT FORDÍTÁS!

süti beállítások módosítása