Június első hetén (június 5.került megrendezésre La Ruralban, egy Buenos Aires-i központban a Cascos Verdes alapítvány találkozója egy vacsora keretében, amelyen nemcsak Natalia, hanem Facundo Arana is részt vett. Erről az eseményről már korábban két posztot is írtam, amelyeket elolvashattok, ha az alábbiakra kattintotok: KATT, ha arra vagy kíváncsi, hogy ez a rendezvény miről szólt, illetve, ha érdekel, mit tweetelt az argentin környezetvédelmi miniszter, és KATT, ha az eseményt pár képben szeretnéd megnézni! Most pedig újabb képeket hoztam, amik már korábban napvilágra kerültek, de csak most tudtam rá sort keríteni, hogy feltöltsem őket. Kattintsatok a képekre a teljes méretért!

 

 

 

forrás: venenososdesiempre.piczo.com

Tegnap előtt (június 5.) megrendezésre került Cascos Verdes vacsorán Naty és Facundo Arana is részt vett, amely 20:30-kor vette kezdetét a Rural központban, Buenos Airesben. Naty ugyanabban a ruhában volt, amelyet Cannes-ban az Infancia Clandestina premierjén viselt, sőt a frizurája is pontosan olyan volt, mint akkor. Erről az eseményről szól a tegnapi poszt is, ma pedig újabb képeket töltöttem fel! Kattints a képre a teljes méretért!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forrás: Facebook.com/cascosverdes; Twitter.com/cascosverdes

Tegnap (június 5.) este lefotózták Nataliát és Facundo Aranát is, amint a La Rural Buenos Aires-i központ éttermében vacsoráztak. Ez nem egy egyszerű vacsora volt, ugyanis a Cascos Verdes jótékonysági alapítvány szervezésében zajlott, és olyan esemény volt, amely által hivatalosan is megkezdődött a felmerült, és egyben különböző projekteknek a megbeszélése a fiatalok bevonásával, vagyis, hogy nekik milyen elképzelésük van a környezet megóvásáról, és egyéb tapasztalatokról ezzel kapcsolatban, továbbá, hogy milyen módon lehetne a társadalomban ennek fontosságát kifejezésre juttatni. Tehát ez a megbeszélés a környezetünk megóvása érdekében zajlott. A vacsora hivatalos neve pedig Cena Solidaria, melyet magyar nyelven a legjobban talán úgy lehetne visszaadni, hogy Összetartó Vacsora.
 
Diego Santilli az argentin környezetvédelmi miniszter tweetelte a következőt: "Megtiszteltetés együtt vacsorázni a Cascos Verdes igazgatójával, és Naty Oreiróval!" - majd egy képet is feltöltött személyes twitter oldalára, amelyet teljes méretben is megtekinthettek!

 

 

UPDATE: a mai napon a Clarin magazin június elsejei száma került fel a kettővel korábbi bejegyzésbe!

forrás: cascosverdes.org; twitter.com/diegosantilli

süti beállítások módosítása