2008-06-01_RevistaViva.png

A mai napon jelent meg a Viva magazin következő száma, amelynek címlapján Natalia látható. Ehhez a cikkhez készült fotósorozatot láthatjátok most az alábbi képeken:

 

 

forrás: nataliaoreiro.cz

2008-05-30_RecursoNatural-Cap10.png

Két nappal ezelőtt, pénteken (május 31.) vetítette a Canal 7 a Recurso Natural 10. részét, amelyben a fő téma egy új koncepció volt. A technika folyamatos és szinte robbanó gyorsasággal történő fejlődése nagy szerepet játszik ennek kialakításában és megvalósításában, hiszen ma már sokkal környezetkímélőbb módon lehet felhasználni az egyes anyagokat az építészetben, ezáltal védve a Földet. De sajnos továbbra is találkozunk olyan vállalatokkal és cégekkel, amelyek épületei nem vesznek részt ebben és veszélyesek a természetre nézve. Jóval több villamosenergiát fogyasztanak el, mint azt gondolnánk. Sokkal tanácsosabb volna, ha minél többen megtennék, hogy átállnak a napenergia felhasználásának módjára. A műsorban szó esett arról is, hogy Buenos Airesben milyen parkokat létesítettek annak érdekében, hogy megőrizzék a természetes környezetet, mert a nagyvárosok sokkal kevésbé zöldebbek, mint amennyire azoknak lenniük kellene. Luis Cappozzo, Martin Mirenda és Marcelo Vila voltak ennek a résznek a vendégei.

forrás: Canal7

2008-05-29_UNICEFDarLaPalabra2.png

A mai napon újabb információk láttak napvilágot a közelgő UNICEF projektről. Alig egy év telt el a Dar la Palabra című könyv megjelenése óta, Gastón Pauls fokozza a helyzetet: megegyezett Benjamín Vicuñával és Natalia Oreiróval, hogy ismertessék tapasztalataikat, de Chilére és Uruguayra egyaránt kiterjedve. Szerdán a három színész együtt vett fel egy reklámot, alátámasztva a javaslatot.
A rendezőn keresztül - Rosstoc - Pauls megszervezett egy találkozót az argentínai, chilei és uruguayi iskolák tanulóival, akik 8-12 évesek. Az író-olvasó kezdeményezés végeztével a gyerekek inspirálva lettek, hogy leírják azokat a történeteket, amelyeket álmukban éltek meg. A győztes történetek szerkesztve és kiadva lesznek az Editorial Planeta által, és a könyv értékesítéséből származó bevételt az UNICEF kapja - ahogyan korábban. "A tapasztalat az elmúlt évben nagyon örvendetes volt. Ezért döntöttünk a látóhatár bővítése mellett. Ezúttal is valószínű, hogy minden ország kultúrájának képviseletében lesznek a zsűritagok. - mondta Gastón a Clarin magazinnak. - Ahogyan Natalia, úgy Benjamín is elfogadta a javaslatot."

forrás: clarin.com; benjaminvicuna.wordpress.com; darlapalabra.com.ar

A tegnapi napon (május 29.) volt a Dar La Palabra megbeszélése, az UNICEF legújabb projektének kivitelezéséről, amelyen Natalia is részt vett. Erről pedig néhány kép is megjelent, amelyeket az alábbiakban megtekinthettek ti is.

forrás: darlapalabra.com.ar; benjaminvicuna.wordpress.com; clarin.com

Azonkívül, hogy Natalia ismét kivilágosíttatta a haját, még egy különlegesség szembeötlik a most megjelent, Dar la Palabra képen annak, aki egy kicsit is jobban szemfüles. Natalia ugyanazt az összeállítást viseli, amit 2002-ben, Oroszországban történő látogatásakor. Egy fehér blúzt húzott a kicsivel térd alá nyúló fekete ruhája alá, és hosszú szárú fekete csizma volt rajta ezúttal is.

2008vs2002.png

forrás: sweetly-naty.blog.hu

2008-05-29_UNICEFDarLaPalabra.png

A mai napon látott napvilágot az a hír, miszerint egy újabb UNICEF projekt van tervben: Dar La Palabra címet viseli, és Natalia is ennek a részét fogja képezni két másik tehetséggel: Vicuña és Pauls. - tudható meg a Terra Chile internetes portál által. Mindenki a saját országának képviselete által egyetemesen egyesül, hogy segítse a kontinens ezen részén elő gyerekeket. A trió egy reklámot fog készíteni Buenos Airesben az UNICEF egyik programjaként, ami a Dar La Palabra, vagyis "Adjunk szavakat" címet jelenti. Ebben arra szólítják fel a nemzeti iskolák gyermekeit Argentínában, Chilében és Uruguayban, hogy írjanak meséket az álmaikból és illúzióikból merítve. A színészek beszélnek a saját, személyes álmaikról a kamerának, ezzel is inspirálva őket.

forrás: terra.cl

süti beállítások módosítása