Szeptember 15-én a La Nación interjút és fotósorozatot készített Natalia Oreiróval és Ernesto Alterióval, akik az Infancia Clandestina című film promócióját végezték az elmúlt napokban, ugyanis a filmet a múlt héten, csütörtökön mutatták be az argentin mozikban. A film egy 12 éves fiú történetét meséli el, aki egy gerilla házaspár gyermeke, és az 1979-ben megrendezett ellentámadás vezetői között szerepelnek az argentin diktatúrával szemben.
Ezt a cikket is saját fordításomban olvashatjátok, illetve a közbeékelődött képeket is kinagyíthatjátok, ha rájuk kattintotok.

Juan, és a testvére, Victoria több fegyvert látott az elmúlt hónapokban, mint játékot... A film, amelyiknek premiere csütörtökön (szeptember 20.) lesz, egy kisfiú történetét meséli el, aki egy gerilla házaspárnak a gyermeke. Édesanyját Natalia Oreiro alakítja Charo szerepében, míg édesapját César Troncoso, és nekik van két gyermekük. 1979-ben Beto nagybácsi (Ernesto Alterio) segítségével juthatnak vissza Argentínába, miután őket Kubába száműzték, viszont csak hamis személyazonossággal abban a reményben, hogy a katonai diktatúra ellen indított támadásban harcolhatnak...

A mostani fotózáson Natalia sokkal kényelmesebb öltözékben látható, nem úgy, mint a francia hotelben, amikor kimondottan elegáns volt. A színésznő egy fekete csizmát viselt, haja kiengedve, oldalt befonva, és egy hindu stílusú felsőben ült itt arra várva, hogy feleljen a kérdésekre, hogy miként alakította az édesanyát. "Ő egy nagyon összetett személyiség, ő nem csak egy anya volt, és a rendező felkért, hogy játszam én az édesanyát, aki olyannyira erős. Egyszerre kellett kezelnie a gyöngédséget, és a vad erőszakot."
Ernesto Alterio ült vele szembe, aki betekintést ad a nagybácsi karakterébe, Beto világába, aki nagyon boldog, amiért a fiú, Juan, nem a szüleivel ossza meg a különféle problémákat, hanem egyenesen tőle kér tanácsokat a hódításhoz: "Fontos az, amikor a gyerek elkezd cseperedni, a csecsemőből gyermek, majd kamasz lesz, a srác mindent elmond nekem."
Az Infancia Clandestina akár egy élettörténet is lehetne, a film rendezőjéé, aki Benjamin Avila.

"A te neved többé már nem Juan. Most Ernesto vagy!" - ismételte annak érdekében, hogy ne kapják el a határon, és az iskolában is ez lett a neve. Igyekezett, hogy a kubai akcentust kerülje, de időközben beleszeretett az egyik osztálytársába, ez lett az első szerelem.
Először is, fontos volt tudni, hogyan él az olyan ember, aki tagja egy gerilla szervezetnek. A történelem, az anekdoták, a könyvek, és a filmek.. ezek mind-mind segítettek a színészeknek ahhoz, hogy közelebb hozzák magukhoz annak a kornak a szellemét. Miként kell úgy élni, hogy úgy tűnjék, boldog az életed, miközben a háttérben küzdelmeket folytatsz.
"Van egy közhely, miszerint ezek az emberek mindig pisztollyal állnak az ajtó mögött, várva, hogy el fog érkezni a pillanat.. De mindeközben volt ideje nevetni, és szeretni." - mondta Ernesto, akinek az édesapja Hector Alterio, aki a főszerepet alakította Norma Aleandro mellett az 1986-ban Oscar-díjas filmben, amely a La Historia Oficial (Az eredeti történet) címet viseli.
Az egyik kulcsszereplő Cristina Banegas által megformázott karakter, Charo édesanyja, aki jóformán könyörög azért, hogy lánya adja fel a politikai harcot, a hatalmas veszélyt a családért.
"Ez a helyzet két oldalát mutatja ugyanannak az igazságnak. Tudatában annak, hogy mi történik, a nagymama nem enged, és te kérdezed, hogy miért nem segít a gyerekeknek. Számomra nagyon nehéz, hogy megértsem ezt a helyzetet. Tény, hogy ki vannak téve a fegyvereknek, és ez megosztja őket személyiségükben. A rendező elmondta nekünk, hogy sohasem gondolta, hogy a katonák olyannyira kegyetlenek, tudták jól, hogy az életük nagy veszélyben forog, de nem hittem azt, hogy a gyerekeket is kiteszik ennek, és még kevésbé, hogy átengedik másoknak." - mondta Natalia, aki 1977-ben született Montevideóban.
"Nehéz volt megvédeni az álláspontunkat ott Cristina Banegassal, nem?" - mondja Alterio, aki közben hat éves lányáról, Loláról áradozik. "Nehéz volt, mert ti tudtátok azt, mennyi borzalom történt" - tette hozzá Oreiro. "Mögöttem állt egyik barátom a megnyitón, miután a film véget ért, megfordultam, és ő azt mondta: "Csak a gyerekekkel ne!" - háromszor ismételte el." - folytatta Alterio.

- Most már édesanya vagy, míg a film felvételei alatt nem voltál, most, hogy így van, miben látod másképp a dolgokat?
Natalia: Mindenben, amelyeket Benjamintól, a rendezőtől kaptam. A szülőket nem védik meg, hanem kritikával illetik, vagy a gerillák gyerekeit érik kritikák a tetteikért.
-Mielőtt visszatér a hét hónapos kisfiához, hogy megetesse, kérem, foglalja össze néhány mondatban a filmet.
Natalia: Ez egy olyan film, amelynek különböző nézőpontja van, amióta már nem képvisel politikai irányt. Nem mondja sem a jót, sem a rosszat. Csak azt meséli el, hogy milyen volt a katonák mindennapja. A filmben nagyon sok érzelem, és költészet munkál. Lesz benne erőszak a harctérről, vagy egyéb képekből.

Az önéletrajzi elem kulcsfontosságú volt a színészeknek.
A főszereplők szerint a forgatási helyszín tele volt sok érzelemmel. "Benjamin nagyon közel volt hozzánk, és valódi érzéseket érzett. Láttam, amikor megkönnyezett egyes jelenetek alatt, és tudtam, mennyire közel áll hozzá minden." - mondta a színésznő. Amikor a filmnek a cannesi filmfesztiválon volt a bemutatója, az érzelmek ott is jelen voltak, a közönség több, mint öt percig állva tapsolt. "Érzelmekkel voltak tele, anélkül, hogy ismerték volna Argentína történetét. Mindenki sírt." - emlékezett vissza Natalia. Rezzenéstelen arccal, és a legkomolyabb arckifejezéssel mondta: "Beleütköztem ebbe a valóságba 16 évesen, amikor azt állították, hogy egy eltűnt uruguayi család lánya vagyok. Innentől kezdve sokkal inkább jelen van bennem minden, ami megtörtént. Ekkor kezdtem dolgozni a Teatro x la Indentidadban." Alterio pedig így folytatta: "Tudtam, hogy mi történik ezekben az években Argentínában, mert ebben éltek a szüleim. Én látni akartam apámat, tudni, mi történik vele. Avila és Luis Puenzo fantáziált a filmnek a babájáról, amely a La Historia Oficial főszereplője volt, mert időrendben megegyeztek. Azt hiszem itt lett volna a vége, miként azt Spanyolországban mondják."

forrás: lanacion.com.ar

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.