Szeptember 9-én Natalia Oreiro és Ernesto Alterio interjút adott a Perfil magazinnak, amelyben az Infancia Clandestina filmmel kapcsolatosan tettek fel nekik kérdéseket, illetve arról érdeklődött tőlük az újságíró, hogy miképpen látják a mai helyzetet, azokét a gyerekekét, akik előtt még ott a jövő, a felnőtté válás...

Az Infancia Clandestina bemutatja egy 12 éves fiú történetét, aki egy gerillának a gyermeke. A színésznő azt mondja, hogy ma már demokrácia van, így azt szeretné, ha Merlín saját maga választhatná meg, milyen életet szeretne magának, maga dönthessen mindenben, legyen szó az ideológia kérdéséről, vagy bármi másról.

Pasolini egyszer azt mondta: "Mindig fizettem, és kétségbeesetten vártam, mikor lesz vége mindennek." Az olasz filmrendező kijelentése kitűnően összefoglalja mindazt, amit a film karakterei éreznek, és átélnek a katonai diktatúra idején Argentínában. Benjamin Avila a filmnek a rendezője, aki képes volt a történelem karaktereit mozgatni a filmvásznon. A gerilláknak a fia az édesanyjával tűnt el; a 12 éves fiú Juan, akinek be kell illeszkednie a társadalomba, iskolába kell járnia, mint bármelyik másik gyereknek, és új barátokat kell szereznie, de erre csak akkor lehet képes, ha új személyazonosságot kap, így lett a neve Ernesto. Otthon pedig nap mint nap azzal kellett szembesülnie, hogy a lőszerek ott vannak a szeme előtt, és a fegyverek csak karnyújtásnyira tőle, a harcokat pedig előtte szervezik meg.
A főhőst (Juan) Teo Gutiérrez Romero alakítja, édesanyját (Charo) Natalia Oreiro, míg édesapját (Daniel) César Troncoso. Az életre pedig a nagybácsi készíti fel (Beto), akit Ernesto Alterio alakít. Különféle tanácsokkal látja el a fiút, hogy miként közeledjen az osztálytársa, María felé, akibe beleszeretett.

A Perfil magazin interjút készített Natalia Oreiróval, és Ernesto Alterióval, akik sok kérdésre szívesen feleltek. "A történet egésze, a benne szereplő gyerekek... mindenkire hatnak, az összes emberre, de 50-50 arányban, mert az egyik fele az embereknek képes azonosulni a karakterekkel, képesek ugyanazt átélni, amit ők, de a másik fele mindezt elítéli." - mondta Natalia. Ernesto, aki száműzetésben élt, azt mondta: "Nekik, tudniillik a karaktereknek, fontos az, hogy teljes legyen az életük, fontos volt, mert még gyerekek voltak, és ez a jövőjük szempontjából nem elhanyagolható tényező." - Oreiro hozzátette: "Igen, az ő élete veszélyben forgott, de a gyerekei biztonságban voltak."
- Kockázatot vállalni az életben, úgy, hogy van gyermeked, de ez nem ugyanakkora kockázattal, veszéllyel jár a gyermek számára is?
Natalia: Nehéz elgondolni egy másik kontextusát a valóságnak. Ma ez egy elképzelhetetlen helyzet, ugyanis az emberek felkészültek egy másik lehetőségre. A demokrácia útját járjuk, ezért vitázunk. Ez egy nagyon összetett dolog.
- Mind a ketten szülők vagytok. Törekedtek arra, hogy egy ilyen helyzetben a gyerekeitek azt gondolják, mint azok a katonák?
Natalia: Nagyon nehéz elképzelni, hogy mit tenne az ember bizonyos helyzetekben. De ma már tudjuk, hogy ez így nem működik, nem működött. Azt hitték, lehet így tenni, lehet így elérni valamit, de nem működött.
Ernesto: A film, és a valóság: a körülmények mások voltak ugyan, de sok mindent megtapasztaltam akkoriban gyerekként, és nagyon fontos szerepet játszottak a későbbi életem folyamán, ebben a filmben is. Cannes-ban egy kisebb hullám kapott el, Madridban rájöttem, hogy sokkal több minden vonatkozik rám, mint hittem volna.
Natalia azt mondta, hogy: "a film elmeséli, hogy mi történik akkor, ha egy gyermeknek van titkos élete". Természetesen vannak, akiknek ez tetszik, és vannak, akiknek nem. Natalia hozzátette, hogy különféle könyveket olvastak, és egyéb filmeket is néztek ezekből az időkből.
- Melyek voltak ezek? Miket láttatok, és olvastatok?
Natalia: Nietos dokumentumfilmeket néztem, illetve azokat a könyveket mind elolvastam, amelyeket a rendező adott nekünk.
Ernesto: Két könyv volt fontos nekem. Az egyik Eduardo Astiz: Lo que mata de las balas es la velocidad című műve volt, illetve Cristina Zuker, de nem emlékszem könyvének címére már... Ez a könyv a testvérének történetét meséli el, aki minden áldott nap szembesült ezzel, ami akkoriban zajlott. Fontos volt, a film szempontjából, hogy a filmben képesek legyünk mindezt átadni. Továbbá később egy oktatógyakorlatot is folytattunk egykori gerillákkal, ők mindent megosztottak velünk, amire csak szükségünk lehetett a film során, nagyon segítőkészek voltak, együttműködőek.
- Mit szólnátok, ha holnap a gyerekeitek katonának szeretnének állni?
Natalia: Én úgy érzem, hogy meg kell adni, hagyni a szabadságot a gyerek nevelésében, a szabadságot minden téren biztosítani kell, hagyni, hogy ő maga dönthesse el, mi szeretne lenni, mit szeretne követni, válassza ki mindezt saját maga. Nyilvánvalóan a gyerek mindig azt nézi, hogy a szülei miként viszonyulnak az egyes dolgokhoz, így találja meg önmagát is. Mindent lát, mindent, és mérlegel. Nekem a szüleim teljes mértékben megadták a szabadságot, nem vezettek engem sem vallásilag, sem ideológiailag, és sehogy máshogy. Érzelmileg, és intellektuálisan is sok szabadságot kaptam tőlük. Sok dolog van, amiben nagyon hasonlóan gondolkozunk, de legalább ennyi, amiben különbözünk.
Ernesto: Nem akarom irányítani a lányomat, nem akarom, hogy ő kövessen engem, azt szeretném, ha saját maga lelné meg önmagát, mert ez az út csodálatos.

forrás: perfil.com

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.