Hambre nunca pasé.
Ez egy 2010-ben készült dokumentumfil Gogo Andreu életéről, akire az argentín sztárvilág igencsak felnézett, és a mai napig ezt teszi, hiszen ő 80 éven át építette karrierjét, de nem csak mint színész, vagy énekes, hanem, mint parodista, dalszerző, gitáros, és zenész, sőt még táncos is. Pályafutását nagyon korán kezdte, viszont hatalmas sikereket ért el a hazájában. Nem véletlen, hogy egy majdnem két órás (92 perces) dokumentumfilm készült róla, amelyben színészek, énekesek, hírességek mesélnek róla, vagy éppen ő társalog velük, miként azt Natalia Oreiro és Facundo Arana is tette, és rajtuk kívül még sokan mások: Osqui Amante, Gogó Andreu, Patricio Contreras, Zulma Faiad, Horacio Fontova, León Gieco, Víctor Laplace, Esteban Morgado, Haydée Padilla, Nelly Prince, Ethel Rojo, Patricia Sosa.

Adatok:

cím: Hambre nunca pasé
év: 2010. (imdb szerint 2011)
típus: dokumentumfilm
időtartam: 1:52 perc
nyelv: spanyol
rendező: Miguel Mato
zene: Gogo Andreu, Esteban Morgado
fényképezte: Juan Pablo Chillón

Feltehetőleg azért került ez a film ismét elő, mert Gogo Andreu egy hónappal ezelőtt (május 1.) halt meg Buenos Airesben, 92 éves volt! Aki esetleg nem ismerte volna fel elsőre, vagy a neve nem lenne ismerős, annak segítek: a Vad angyalban ő játszotta Don Pepe szerepét!

Az alábbiakban pedig egy részletet (kb. 10 perc) tekinthettek meg a filmből, melyet tegnap (június 2.) töltöttek fel a videómegosztóra, és ezen nem csak Natalia szerepel, hanem az elején Facundo Arana is! Nézzétek meg!

Képek a videóból: (21)

                     

forrás: YouTube; mundolatino.ru; imdb.com

A bejegyzés trackback címe:

https://sweetly-naty.blog.hu/api/trackback/id/tr974562610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása