Tegnap megjelent a Solamente Vos mai, 168. részéből egy kép a Trece csatorna hivatalos oldalán.

forrás: eltrecetv.com.ar

2013-10-18_WithFan.png

Pár nappal ezelőtt (október 18.) készült ez a kép. Natalia éppen végzett a stúdióban, és hazafele tartott, amikor az egyik rajongójának sikerült közös képet készítenie vele.

forrás: nataliaoreiro.cz

2013-10-18_LaGargantaPoderosa.png

Az egyik havi, kulturális magazin - La Garganta Poderosa - interjút készített Nataliával a hét folyamán, amelynek rövid összefoglalóját a hivatalos facebook oldalon is olvasni lehet tegnap óta:

Natalia nem hagyta magát manipulálni, mint egy tárgy a kirakatban, és nem engedte, hogy marketing célokra használják, mint egy terméket, mert ő úgy jött Argentínába, mint egy művész, aki mindeközben ellenszegült egy férfiak által irányított rendnek. Megannyi híresség között, akik képesek lennének a pénzért meghalni vagy ölni, ő talált magának egy helyet középen, és most arra használja fel ezt, hogy beszéljen, bár úgy tűnik, ez a terület tabu téma. Azt cselekszi, amit gondol, és azt gondolja, amit mond, még akkor is így van, amikor az abortusz vagy a képmutatás van soron. "Nem szeretném, ha legalizálnák az abortuszt..." - mondta Naty. Az interjú során nemcsak az abortuszról volt szó, hanem további kényes témák is szóba kerültek, mint például az emberkereskedelem, vagy különféle drogok, pl. marihuána legalizálása is.

forrás: Facebook.com/La-Garganta-Poderosa; lapoderosa.org.ar

2013-10-18_PlanetaUrbanoBackstage.png

Natalia a tegnapi napon (október 18.) fotózáson volt az argentin, Planeta Urbano magazin következő számában megjelenő cikkhez. A képeket Machado Cicala Morassut készíti. Egy kép is napvilágot látott még ezen a napon, amint a sminkasztalnál készülődik Natalia a fotózáshoz.

forrás: Twitter.com/paurey2

2013-10-18_SolamenteVos.png

Muriel Santa Ana legrosszabb perceivel szembesül a Solamente Vos stábja - írja az egyik argentin internetes lap. A színésznő, aki "La Polaca" szerepét alakítja a telenovellában már sok pillanatot élt meg a Pol-ka stúdiójában történő felvételekkor, és úgy érzi, túl sok órát szentelt ennek a sorozatnak. Már-már megfordult a fejében, hogy otthagyja Argentína egyik legnézettebb telekomédiáját. Ennek ellenére sajnos nem lehet letagadni, hogy vannak színészek, akik kifejezetten élvezik azt, amit csinálnak, de vannak, akik egyáltalán nem, és sajnos ez utóbbi igaz Murielre is. A forgatások alatt elvonul a stábtól, és a fodrászával - aki nem mellesleg pszichológus - szokta megvitatni az adott kérdéseket, amelyek éppen nyomasztják őt. Legfőképpen az bántja, hogy úgy érzi, kihasználják, és nem ismerik el a munkáját annyira, amennyire azt kellene.

forrás: primiciasya.com

A tegnapi napon (október 17.) két still kép jelent meg a Solamente Vos következő, 164. részéből.

forrás: Facebook.com/solamentevos.eltrece; eltrecetv.com.ar

süti beállítások módosítása