Natalia Oreiro az 1990-es évek második felétől kezdett igazán elmélyülni a sorozatok világában. Az élete gyökeresen megváltozott, amikor az egyes fotózások, és televíziós reklámok után főszerepekre kérték fel, majd egy zenei album elkészítését is felajánlották neki. Tulajdonképpen ez volt mindennek a kezdete, annak a nagy sikernek, amiért megküzdött az évek alatt. A kemény munka, és a szorgalom által nemcsak rajongók millióit csábította maga mellé, hanem díjakkal, kitüntetésekkel jutalmazták azon a kontinensen, ahol született, és azon kívül, a világ minden pontján. Most a különféle rendezvényeken szerzett díjakkal, és a jelölésekkel ismerkedhetsz meg.
Mielőtt azonban elkezdeném a felsorolást, néhány szót kell ejtenem Natalia otthonáról, amely egy felújított, gyönyörű villa, Buenos Aires Palermo negyedében. Ebben a villában egy külön szoba van kialakítva minden megszerzett szobornak, oklevélnek, egyéb díjaknak. Itt tárolja lemezeinek platina, és arany változatait is, amelyekre szintén nagyon büszke. Több újság, és televíziós csatorna készített már vele interjút ebben a helységben, így most néhány fotó erejéig ezekből is bemutatásra kerül néhány, ezáltal kapva képet arról, hogy mennyire szerették, és a mai napig szeretik őt a világ minden táján. Az első képek egy izraeli televíziós csatorna 2003-as adásából, míg a következő képek a 2005-ös Zone Romantica csatorna interjújából vannak. Ezek után lévő három képen pedig a szoba néhány pontja látható.

 

 

 

 

 

 

Most pedig az egyes díjakról olvashattok, és ízelítőt kaphattok kis képek erejéig az egyes díjkiosztó ünnepségekről is, ezt követően az évek alatt összegyűlt jelölések listáját is elolvashatod.

Díjak:

1990-es évek első felében Natalia szinte csak ismerkedett a filmiparral, de nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy díjátadó ünnepségeken jelenjen meg, és a közönség figyelemmel kísérje minden lépését. 1995-ben indult el a Dulce Ana (Édes Anna) nevű televíziós sorozat, amely olyan nagy sikert aratott, hogy még ugyanebben az évben elnyerte a Premio Iris-t. Ez azért volt különlegesség, és jelentős esemény Natalia életében, mert ez volt a legelső díjátadója, és maradandó élménnyel térhetett haza. Két évvel később részt vehetett élete első Martin Fierro díjkiosztóján, ugyanis a Ricos y Famosos (Híresek és Gazdagok) a legjobb telenovellának járó díjat zsebelhette be. Igaz, hogy Natalia nem kapott külön díjat a sorozatban nyújtott alakításáért, de erre sem kellett sokat várni, ugyanis egy évvel később, 1998-ban, az ACE éppen ezért jutalmazta meg őt egy kis szoborral. Ugyanebben az évben már a Muneca Brava (Vad Angyal) is elismerésre tett szert, ami díjat érdemelt: kezdetben egy Martin Fierro, akárcsak az ezt követő évben. További érdekesség, hogy Natalia ezalatt a két év alatt (1998-1999) kétszer is megkapta az E! Entertainment díját, amely az év hírességének járt. Sőt, az 1999-es Martin Fierro-n is díjjal jutalmazták a Muñeca Brava (Vad Angyal) című sorozatot.

Award_1995-PremioIris-DulceAna.png1995. Premio Iris
helyszín: ismeretlen
telenovella: Dulce Ana
díj: Az év telenovellája

Award_1998-MartinFierro-RicosyFamosos.png1997. Martin Fierro
dátum: 1998. május 4.
helyszín: Sheraton Hotel, Puerto Madero, Buenos Aires, Argentína
telenovella: Ricos y Famosos
díj: A legjobb telenovella

Award_1998-ACE-RicosyFamosos.png1998. Premio ACE
helyszín: Panamericano Hotel, Bariloche, Río Negro tartomány, Argentína
telenovella: Ricos y Famosos
díj: a sorozatban nyújtott alakításáért (Natalia)

Award_1998-MartinFierro-MunecaBrava.png1998. Martin Fierro
helyszín: Sheraton Hotel, Puerto Madero, Buenos Aires, Argentína
telenovella: Muñeca Brava
díj: A legjobb telenovella

Award_1998-E Entertainment-Celebrityoftheyear.png1998. E! Entertainment
helyszín: ismeretlen
díj: Az év híressége

Award_1999-E Entertainment-Celebrityoftheyear.png1999. E! Entertainment
helyszín: ismeretlen
díj: Az év híressége


 

Award_1999-MartinFierro-MunecaBrava.png1999. Martin Fierro
dátum: 2000. május 8.
helyszín: Hilton Hotel, Buenos Aires, Argentína
telenovella: Muñeca Brava
díj: A legjobb telenovella

2000-től két éven keresztül sorra kapta az alakításaiért a díjakat, az elismeréseket, és egyéb érdemeket. Ekkor már azonban nemcsak Argentínában jutalmazták, hanem más országokban is, köztük Európában. A díjak kategóriája is bővülni látszott: eddig csak az egyes telenovellákért kapott díjat, de első lemeze óta hangjával is meghódította a világot, így az albumok nagyon hamar platina-, illetve aranylemezek lettek. Különféle zenei fesztiválokon is részt vett, amikről általában a "Legjobb énekesnő"-nek járó díjat hozhatta haza. A 2000-es év elején Izraelben járt, a VIVA díjátadón, ahol a Muñeca Brava (Vad Angyal) négy szobrot is kapott! Nem sokkal később Natalia ismét repülőre szállt: Cseh Köztársaság, Lengyelország, és Magyarország voltak azok az országok, ahonnan szintén díjakkal repülhetett hazájába, Uruguayba, ahol ismét részt vett egy átadón (Tabaré de Oro 2000), és átvehette a "Legjobb női főszereplő"-nek járó szobrot a Vad Angyalban nyújtott alakításáért.. 2001-ben inkább énekesnőként mutatkozott be a díjátadó rendezvényeken. Chilében két alkalommal is megnyerte - még ugyanebben az évben - a Viña del Mar fesztivált, de Oroszországban is a hangjáért jutalmazták. Két videóklipje is hatalmas sikert aratott: az egyik a Tu Veneno (Te mérged), a másik a Como te Olvido (Miként feledjelek téged).

Award_2000-VIVA.png2000. VIVA
dátum: 2000. szeptember 9.
helyszín: Tel-Aviv, Izrael
telenovella: Muñeca Brava
díjak: Legjobb telenovella (Vad Angyal)
          Legjobb női főszereplő (Natalia Oreiro)
          Legjobb férfi főszereplő (Facundo Arana)
          Legjobb főcímdal (Cambio Dolor)

Award_2000-OTTO-CsehKöztársaság.png2000. OTTO
helyszín: Prága, Cseh Köztársaság
díjak: Legjobb női főszereplő
          Legjobb énekesnő

Award_2000-OTTO-Lengyelország.png2000. OTTO
helyszín: Varsó, Lengyelország
díj: Legjobb női főszereplő

Award_2000-Story.png2000. Story
dátum: 2000. december
helyszín: Budapest, Magyarország
díj: Legjobb külföldi híresség

2000. Tabaré de Oro
helyszín: Uruguay
telenovella: Muñeca Brava
díj: Legjobb női főszereplő (Muñeca Brava)

Award_2001-GaviotaDeLaPlata.png2001. Gaviota de Plata
helyszín: Viña del Mar, Chile
díj: Legjobb énekesnő

Award_2001-ReinaDelFestival.png2001. Reina del Festival
helyszín: Viña del Mar, Chile
díj: A fesztivál királynője

Award_2001-sHIT.png2001. Zenei Fesztivál
helyszín: Moszkva, Oroszország
díj: Legjobb énekesnő

2001. MTV VMA Latinoamerica
dátum: 2001. szeptember 6.
helyszín: USA
videóklip: Tu Veneno
díj: Video de la Gente

Award_2001-Venite.png2001. Venite
helyszín: Argentína
videóklip: Como te Olvido
díj: Legjobb videóklip

 

2002-től több díjat adott át, mint amennyit nyert. Sajnos az elkövetkezendő négy évben - bár több jelölése is volt - egyáltalán nem szerzett semmiféle szobrot, elismerést. A sorozatai nem arattak már akkora sikert, vagy egyszerűen a közönség másra vágyott, ezt nem lehet tudni, az viszont biztos, hogy ez a néhány év elszomorította Nataliát, hiszen az előző években több díjjal is jutalmazták.

2006-ban azonban Natalia ismét ragyogó alakítást nyújtott Facundo Arana oldalán a legújabb telenovellában, amely a Sos Mi Vida (Te vagy az életem) címet viseli. Kezdetben alig hitte el, hogy ismét úgy szeretik, mint korábban, és végképp meglepődött, amikor a sorozata ismét első lett a Martin Fierro-n, előtte pedig a Clarin által rendezett díjátadón is elismerésre tett szert. Egy évvel később a La Peli című mozifilmben nyújtott alakításáért jutalmazták az egyik argentin filmfesztiválon. Mindenki meglepetésére, Natalia és a testvére által megalapított Las Oreiro divatmárka első kollekciója is díjat érdemelt 2008-ban. Ez csak egy újabb kezdet volt, ugyanis a következő Martin Fierro díjkiosztón nem valamelyik szerepéért, sorozatáért, vagy mozifilmért kapta a díjat, hanem azért, mert 2007-ban őt választották meg a "Legjobban öltözött nőnek", pedig a Sos Mi Vida (Te vagy az életem) is jelöltetve lett ebben az évben, és nyert is, ám Natalia lemondott a díjról, mert tavaly is ugyanebben a kategóriában vitte haza a díjat.

Award_2006-PremiosClarin.png2006. Premio Clarin
helyszín: Argentína
telenovella: Sos Mi Vida
díj: Legjobb komédia

Award_2006-MartinFierro.png2006. Martin Fierro
dátum: 2007. május 23.
helyszín: Predio Feriral, La Rural, Buenos Aires, Argentína
telenovella: Sos Mi Vida
díj: Legjobb telekomédia

Award_2007-MartinFierro.png2007. Martin Fierro
dátum: 2008. július 2.
helyszín: Predio Feriral, La Rural, Buenos Aires, Argentina
telenovella: Sos Mi Vida
díj: Legjobb telekomédia
      Legjobb komikus (Natalia)
      Legjobban öltözött nő

2008-ban nagyon sok helyre jelöltették valamelyik alakításáért (Las Vidas Posibles, Amanda O), de nem nyert egyik rendezvényen sem. 2009-től viszont ismét trófeákat kapott. Natalia folytatta a világjárást, kontinensről kontinensre járt, és mindenhol bezsebelt egy kisebb szobrot. Többnyire filmfesztiválokról van szó: Bolíviában, Spanyolországban megrendezettekről, de a Bermuda Nemzetközi Filmfesztiválon is sikert aratott 2010-ben a Música en Espera című mozifilmmel. 2011-ben pedig Uruguayban, a Premio Iris-t vihette haza a Miss Tacuarembó című mozifilm nagy sikere miatt.

Award_2009-TatuTuma.png2009. Tatu Tuma
dátum: 2009. augusztus 28.
helyszín: Bolívia
mozifilm: Música en Espera
díj: Música en Espera c. filmben nyújtott alakításáért

Award_2009-MenciónEspecial.png2009. Mención Especial
helyszín: San Sebastian Filmfesztivál, Spanyolország
mozifilm: Francia
díj: Francia c. filmben nyújtott alakításáért

2009. Especial del Jurado
helyszín: Huelva Filmfesztivál, Spanyolország
mozifilm: Francia
díj: Francia c. filmben nyújtott alakításáért

Award_2010-AmigaDeCanelones.png2010. Amiga de Canelones
helyszín: Canelones, Uruguay
mozifilm: Miss Tacuarembó
díj: speciális díj a városban rendezett forgatásért

2010. The Best Narrative Film
helyszín: Bermuda Nemzetközi Filmfesztivál
mozifilm: Música en Espera
díj: Legjobb narratív film

2010. Pronto
helyszín: Argentína
mozifilm: Miss Tacuarembó
díj: Legjobb film

2011. Malaga Filmfesztivál
helyszín: Malaga, Spanyolország
mozifilm: Miss Tacuarembó
díjak: Legjobb film
          Legjobb forgatókönyv

Award_2011-PremioIris.png2011. Premio Iris
dátum: 2011. május 31.
helyszín: Montevideo, Uruguay
mozifilm: Miss Tacuarembó
díj: Legjobb színésznő

Jelölések:

1998. Legjobb drámai alakítás (Muñeca Brava) - Martin Fierro
2001. Legjobb pop énekes - Carlos Gardel Premio
2001. Legjobb pop énekes - Latin Grammy
2002. Legjobb telekomédia (Kachorra) - Martin Fierro
2002. Legjobb komikus (Natalia - Kachorra) - Martin Fierro
2003. Legjobb pop album (Turmalina) - Carlos Gardel Premio
2003. Az év színésznője - INTE
2004. Legjobb telenovella (El Deseo) - Martin Fierro
2007. Legjobb komikus (Natalia - SMV) - Martin Fierro
2008. Legjobb mozifilm (Las Vidas Posibles) - Condor de la Plata
2009. Környezetvédelem (Recurso Natural) - FundTV
2008. Legjobb telekomédia (Amanda O) - Martin Fierro
2008. Legjobb komikus (Natalia - Amanda O) - Martin Fierro
2009. Legjobb színésznő (Música en Espera) - Premios Sur
2009. Legjobb színésznő (Música en Espera) - Condor de la Plata
2010. Legjobb színésznő (Miss Tacuarembó) - Asociación de Críticos de Cine
2010. Legjobb zene (Música en Espera) - Condor de la Plata

forrás: wikipedia; aptra.org.ar; mundolatino.ru; nataliaoreiro.cz

A bejegyzés trackback címe:

https://sweetly-naty.blog.hu/api/trackback/id/tr64567267
süti beállítások módosítása