2013-11-01_RevistaMiradas-a.png
Reklámmodell, a telenovellák királynője. Három stúdióalbum szerzője, amelyekkel beutazta Amerika, Európa és Ázsia országait. Nemzetközi filmeknek a színésznője és vezetője, amelyek kacérkodnak az Oscarral. A recept? „Dolgozni.” – mondja Natalia Oreiro. Ez a feladat.

- A Solamente Vos a végéhez közeledik. Mit csinálsz ekkor és milyen lehetőséget kínál neked a jövő?
- A napi forgatás intenzív. Alkalmazkodtam, mert hét éve, hogy nem dolgoztam napi sorozatban. Sok órát követel, amikor hazaérek és Merlín alszik, tanulom a forgatókönyvet. Keveset alszom egy nap, de nagyon szeretem Aurorát, az én karakteremet és mindenek felett a pozitív visszhangot, amivel a komédia rendelkezik a nézők között, mert nekik kínáljuk az izgalmas pillanatokat. Adriánnal sokat szórakozom és nagyon meg vagyok vele elégedve, mert a visszatérésem a TV-hez ily módon következett be. Nyilvánvaló, hogy egy jó pillanatban léptem azért, hogy visszatérjek. Az év, ami jön teljesen visszafog térni a megszokott állapotra. 2013 eléggé sűrű volt, mert filmek kerültek bemutatásra, voltak fesztiválok, a Lynch sorozat forgatása, a telenovella, és sok más is. De a világ nem áll meg, és szerencsére egyéb dolgokat is csinálhatok, amelyeket kedvelek.

- Mint énekelni, például. Decemberben turnéra mész.
- Igen egy zenei turnéra, amelynek a neve Tour Hits. Azért megyek, hogy négy estét adjak Moszkvában és kettőt Lengyelországban. A múlt évben Szentpétervárra utaztam, mert kaptam egy felkérést, így rögtön próbálni kezdtem. Nagyon szeretek utazni ezekre a vidékekre. Azt gondolom, egy másik életben orosz voltam. Sok közös vonást érzek velük.

- És a családod veled utazik?
- Nem jönnek mindnyájan oda. De amikor visszajövünk, a szándékom az, hogy pihenjek és frissen, az év felében elkezdjek dolgozni az új projektemen, egy mozifilmen.

- A film Juana Azurduy életén alapszik?
- Igen. A forgatókönyv a kutatás, írás és javítás folyamatában van. A projekt egy személyes kutatásból kiindulva keletkezett, amikor a Canal Encuentronak vállaltam a Se dice de mí című műsor vezetését, és a részek egyikében a női jogokról esett szó, amikor kikötöttünk a történelem hősnőinél. Miután elkezdtem többet megtudni Juanáról, lelkesedni kezdtem érte. Egy időben az asszonyokat a házimunkába száműzték, de ő elhatározta, hogy kiáll harcolni a saját elképzeléseiért és földjéért, ami akkor a férfiak feladata volt. Egy jómódú középosztálybeli asszony volt, és mégis részt vett a csatában. Ez a varázs fogott meg engem, amiért filmet akarok készíteni Benjamín Avilával, az Ifancia Clandestina rendezőjével, akivel van egy nagyon jó kapcsolatom. Egy ambiciózus produkció, így feltételezzük, készen lesz az év végére.

- Az utolsó munkáid a moziban kapcsolatosak az élet nagyságával, miként a Wakolda és az Infancia Clandestina.
- Van egy elképzelésem az életről, és igyekszem ezt megvalósítani a munkáim kiválasztása során. A történelmet mindig a férfiak mesélik el, így a nézőpont mindig férfias marad. Sajnálatos, hogy egy férfitársadalmat követünk. Nagy hősnők, asszonyok voltak, akik jelentős dolgokat tettek, mégis megmaradnak a férfiak mögött. Mint színésznő, érzem az ő szerepük megmagyarázásának szükségességét, ahol az asszonyok beszélnek, szavaznak és döntést hoznak.  A Wakoldában Eva, az én karakterem, egy asszony, aki nehéz döntésekben ítélkezik, mint amikor kiteszi a saját lányát egy genetikai vizsgálatnak, de sok meggyőződéssel rendelkezik gondolkodásban és viselkedésben egyaránt.

- Ez a helyzet egy személyes tapasztalaton alapszik?
- Az én álláspontomnak kevés köze van ehhez. De van egy, amelyet látni, honnan indult. A nagyszüleim sok befolyással rendelkeztek, és az én mamám egy bátor asszony volt. Amikor kislány voltam, átköltöztünk Spanyolországba a szüleimmel, mert problémáik adódtak a megélhetéssel. Édesanyámnak be kellett fejeznie a középiskolát azért, hogy a fodrászatot tanulhassa. A harmincas éveiben járt, és esténként készült fel, hogy visszaadhassa a tudást, amit szerzett. Ez egy jelentős példa a számomra, mert mindig figyelembe veszem az álmaim, de alapvetően ez egy dolgozó ember helyzete. Munka nélkül nem vagy képes sokat tenni. Ezért zavar, amikor az asszony szerepe csak másodlagosan adott vagy, amikor elrejtik azokat a dolgokat, amelyeket ők valósítanak meg.

- Mit ünnepelsz az életben?
- Szeretem megünnepelni a születésnapokat, a tavasz napját és az évfordulókat. Meglepetés bulikat szervezek a barátaimnak. Véleményem szerint fontos ünnepelni. Egy választás az életben. Korán kelek, és amint van egy csodálatos nap, már okot ad az ünneplésre. Hálás vagyok mindenért, amit kaptam: van egy csodálatos családom, és hogy volt lehetőség azt választani, amit most is csinálok. Ahogy az egész világon, nekem is vannak gyenge napjaim és esetleg a hozzám közelállók sem rendelkeznek kellemes pillanatokkal, de ha optimista vagy, akkor az élet jobban viselhető el. Díszítem a karácsonyfát, kiteszem a cipellőket és a vizet a napkeleti bölcseknek. Most, hogy van egy fiam, ugyanez történik, még nagyobb odafigyeléssel. A munkám segít abban, hogy ne veszítsem el a belső gyermeki énem és Merlín is megújítja ezt az energiát.

- Neked megadatott az, hogy sok kedvedre való dolgot csinálj az életben. Mit gondolsz, miért történtek meg?
- Látom azt, amit szeretnék megtörténni velem, a szakmai és a személyes vonalon egyaránt. Elképzelem a helyet, ahol lenni szeretnék. Az aktuális házam Palermóban, például. 1998-ban fedeztem fel. Minden nap elmentem és láttam, addig, amíg észrevettem, hogy eladó. Egy másik történet, amikor a barátaimmal utaztam Uruguayba. Raffaella Carrá dalát rögtönöztük, énekeltem a „03 03 456”-ot. Még ugyanebben a hónapban hívtak, hogy énekeljem el ezt a dalt vele Itáliában! És a szerelemmel ugyanígy történt. Sok szeretetet adtam, amit szeretek tenni, és akkor láttam, hogy valójában ebben a helyzetben vagyok. Lehetséges, ezek csak a képzeletem játékai, de láttam a színeket, éreztem azokat az illatokat, amiket kedvelek, de elfelejtettem és idővel az élet meglepett engem azzal a helyzettel, amit már láttam magam előtt.

forrás:
scan: venenososdesiempre.com
fordítás: sweetly-naty.blog.hu

iSAJÁT FORDÍTÁS!

2013-11-01_RevistaMiradas.png

A Miradas magazin most ünnepli 10. születésnapját, és a novemberi számának címlapján Natalia látható!

forrás: venenososdesiempre.com

2013-10-30_SedalArgentina.png

A tegnapi napon (október 30.) az argentin Sedal hivatalos oldalára felkerült egy exkluzív interjú Nataliával, amelyben a fiatal színésznő és egyben a Sedal márka képviselője arról beszél, hogy mennyire fontos szerepet játszanak az életében a különböző fazonú frizurák. "A különféle hajviseletek nagyon jelentősek a számomra egészen kiskorom óta, hiszen az édesanyám fodrász. Nagyon szerettem már korábban is a frizurákat, és édesanyám is sokszor készítette el a hajam." - mondta Naty. - "Sohasem féltem attól, hogy átalakítsam az éppen viselt fazont, a merész dolgokat egyaránt kedveltem, mint például a "Tu Veneno" friuzra [...] de úgy gondolom, hogy az egyes szerepek is megkívánják tőled, hogy teljesen felvedd az adott karakter személyiségét, és ehhez a frizura viselete is hozzájárul. [...] Voltam élénk vörös, sötétbarna és platina szőke is, volt hosszú és rövid egyaránt, egyenes és göndör. Sokféle. Az "El Deseo" idején szőke, a "Kachorra" idején vörös, a "Tu Veneno" pedig nagyon különös volt és tiszta fekete." Az alábbi videóból az is kiderül, hogy a kedvenc színe a természetes árnyalat.

forrás: sedal.com.ar

A tegnapi napon (október 26.) néhány kép jelent meg Natyról a Solamente Vos forgatása közben, amint a kozmetikus és a sminkes elkészíti a jelenet felvételére őt.

forrás: Twitter.com/paurey2

Megjelent egy still kép a Solamente Vos következő epizódjából, a 171. részből:

forrás: eltrecetv.com.ar

A tegnapi napon jelent meg ez a videó, amelyben Natalia a lengyel rajongóknak küldi üdvözletét, és kéri őket, hogy nézzék a Vad Angyal ismétlését, illetve felkéri őket, hogy csatlakozzanak hozzá a december 14.-i koncertre Wroclawban, az Orbita stadionban! Nézzétek meg ti is!

Képek a videóból:

001.jpg 002.jpg 003.jpg 004.jpg

forrás: novela.pl

süti beállítások módosítása