Natalia Oreiro pályája kezdetén három nagylemezt adott ki, és most szeretném bemutatni, hogy ezen lemezek milyen sikereket értek el a világ minden táján. Legfőképpen arról lesz szó, hogy melyik országban hányszoros platina-, illetve aranylemez lett az adott album, de az is megtalálható, hogy az egyes országok zenei listáján hanyadik helyen végzett. Érdekes adatokkal, statisztikával találkozhatunk!

Natalia Oreiro:

NataliaOreiro.pngEz az album Natalia első, debütáló lemeze, amelynek felvételei 1998-ban vették kezdetét, és ugyanebben az évben, már júliusban (július 14.) Argentína boltjainak polcait díszítette. Érdekes ez az adat, mert egész Dél-Amerikában csak egy évvel később, 1999. március 16-án jelent meg hivatalosan. További érdekesség a megjelenését illetően az, hogy Spanyolországban előbb jelent meg, mint egész Európában! A spanyol megjelenés dátuma is a '99-es évre esik (május 16.), míg Európában csak 2000 áprilisában került a boltokba!
Mint említettem '98 első felében kezdődtek meg a felvételek, méghozzá az alábbi stúdiókban:
Buenos Aires, Argentína: El Charquito y Doberman Studios;
Fort Lauderdale, Miami, Florida: New River Studios, Criteria Recording Studios.
Az első héten több, mint 60.000 (!) példányszámban kelt el csak Argentínában, a mai becslések szerint ez akár a 400.000-et is meghaladhatja. Szerte a világban több, mint 1.600.000 darab kelt el a mai adatokat tekintve!

Értékelés:
Argentínában háromszoros platinalemez lett, és a TOP Albumok listáján az első helyen szerepel; Chilében és Uruguayban is az első helyen végzett, az előbbi a TOP 100 Albumok szerint, míg az utóbbi az úgynevezett Cudisco mérése alapján. Ebben a két országban aranylemez, Chilében ráadásul kétszeresen! Becslések szerint Chilében 80 ezer példányt adtak el, míg Urugayban 40 ezret. További érdekességnek tartom, hogy Mexikóban a szint TOP 100-as listán a 10. helyet szerezte meg magának, és szintén aranylemeznek minősült. Az Amerikai Egyesült Államokban a Billboard 200-on a 7. (!) helyet kapta, és körülbelül 30.000 példányban kelt el, ami szintén aranylemez. A Föld másik kontinensén, Európában is szép sikereket ért el, ugyanis Spanyolországban, Izraelben, Lengyelországban kétszeres platinalemez lett! Ezek közül az országok közül Spanyolországban a TOP 100 Album listájában az első helyen végzett és kb. 300.000 eladott példányt tudhat maga mögött! Ezek az adatok csodálatos eredmények már így önmagukban is, de ha még ehhez néhány információt is hozzáteszünk, még kiválóbb eredményeket kapunk, hiszen a lemez helyezése az adott listákon sohasem haladta meg a 20. helyet, mindig elől, többnyire az első 10-ben zárta pályafutását. Magyarországon a TOP Albumok listáján a 6. helyen végzett, és nálunk is aranylemez lett, körülbelül 20.000 példányt adtak el! Más országokban is aranylemez lett, mint például: Törökország, Oroszország, Olaszország, avagy Ciprus; Dél-Amerikában pedig Brazília, Kolumbia, és Venezuela.
Összességében elmondható, hogy ezek az adatok egy debütáló album számára nagyszerűek!

Tu Veneno:

TuVeneno.pngEz a második stúdióalbum, amelynek munkálatai 2000-ben kezdődtek, és ebben az évben került a boltokba: Argentínában augusztus 8-án, Európában és Ázsiában augusztus 22-én, illetve Dél-Amerikában augusztus 26-án. Már egy évvel korábban (1999) úgy határozott, hogy egy kicsit visszavonul a televízió képernyőiről, hogy minden erejét az új albumába tudja fektetni. Egy új hangtechnikát is tanult a tanárától, akitől órákat vett. 2000 elején költözött Los Angelesbe, ahol elkezdődtek a felvételek. Az album címadó dalát már június 26-án játszották az argentin rádiók, és szinte azonnal első helyezett lett a különféle listákon, ezt az ottani eladási adat is mutatja, hiszen több, mint 600.000 példányban kelt el. A világon összesen több, mint 3.650.000 (!) példányszámra rúg az eladási adat, ez azt jelenti, hogy két millióval több került rajongói kézbe az első albumnál!

Értékelés:
Nem tudom, hova lehetne még fokozni azt, hogy Argentínában négyszeres platinalemez lett, és a TOP Albumok listán első helyezett, akárcsak Chilében, igaz, itt csak egyszeres platina, de a TOP 100 Album első (!) helyét tudta a magáénak, és körülbelül 150.000 példányt adtak el belőle. Naty szülőhazájában, Uruguayban a Cudisco szintén az első helyre sorolta, egyszeres platinalemez lett, és körülbelül 100 ezret (!) adtak el az albumból. Az Amerikai Egyesült Államokban a Billboard 200 listáján az 5. helyen zárt, aranylemezként, ugyancsak a Billboard 200 listáján, Haitiben a 7. helyen végzett és 40 ezer példányban kelt el. Érdekesség, hogy Indonéziában, és a Fülöp-szigeteken is platinalemez lett, ráadásul a TOP Albumok listáján az előbbi országban az első helyet, míg a másodikban a másodikat tudhatta a magáénak. Európában is nagyobb sikernek örvendett, mint az első lemez. Spanyolországban, akárcsak a hazájában, négyszeres platina lett! A mi hazánkban pedig kétszeres platina, és 300.000 (!!) példányt adtak el belőle! Lengyelországban, és Oroszországban is kétszeres platinalemez lett. Vannak olyan európai országok, amelyekben aranylemez lett, ezek pedig a következők: Görögország, Ciprus, Portugália, Németország, Belgium, Szlovákia, Románia, Litvánia, Makedónia. Amint az jól látható, ezek még jobb adatok, Natalia sikere egyre csak növekedett és növekedett az egész világon! Gratulálunk!

Turmalina:

Turmalina.pngA harmadik nagylemez zenei stílusa más lett, mint az eddigiekben megszokhattuk, több figyelmet kapott a rock, a '70-es és '80-as évek elemei, ráadásul Natalia szövegírói tehetségét is bemutatta. Az album 2002-ben jelent meg:
június 1.: Argentína
június 8.: Spanyolország
június 12.: egész Európa
június 14.: egész Dél-Amerika
Érdekesség, hogy a CD-hez egy rövid képregényt mellékeltek, amely Turmalináról szól, aki a különleges képeségekkel rendelkezik, és ezt arra fordítja, hogy szembeszálljon a gonosszal a bolygó megmentéséért. Viszont ez a zenei album nem hozott akkora sikert, mint a korábbi, ugyanis csak 1.800.000 példányt adtak el szerte a világon. Továbbá csak Thaiföldön, illetve Indonéziában lett kétszeres platina; mind a két országban több, mint 300 ezer példányt adtak el belőle.

Értékelés:
Összességében nem volt rossz album, de nem ért el akkora sikert, mint elődjei. Argentínában és Chilében is a TOP Albumok listájának első helyezeteként végzett (Chilében 99 másik album közül!), és Uruguayban a Cudisco listája szerint is az első helyet érdemelte meg. Európában csak két országban lett első helyezett az egyes listákon, Portugáliában a TOP 50 Album besorolása szerint, és Izraelben a TOP Albumok között. Platinalemez Izraelben és Lengyelországban; aranylemez Oroszországban, a Cseh Köztársaságban, és Cipruson, amennyiben csak Európára korlátozunk. A világ többi táján aranylemez lett Dél-Koreában, Uruguayban és Chilében. Ami pedig eléggé meglepő, legalábbis a korábbi két albumot tekintve az az, hogy Spanyolországban mindösszesen csak 5000 példányt adtak el! Ez drasztikus visszaesés volt az előzőekhez képest! Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a TOP 100-as listán a 4. lett. Magyarországon is kevesebb példányt adtak el, becslések szerint 10 ezer körül lehetett ez az érték, de a TOP Albumok listáján a 6. helyen végzett, ahogyan Naty legelső albuma is. Venezuela is meglepetést okozott, mert mindkét korábbi album 10 ezres vevőszámot tudhat magáénak, míg ezt a CD-t csak 3000 példányban adták el.

forrás: es.wikipedia.org

A bejegyzés trackback címe:

https://sweetly-naty.blog.hu/api/trackback/id/tr704602937
süti beállítások módosítása