Most már biztosan lehet állítani, hogy Natalia a férjével, Ricardóval, és a kis Merlínnel ott voltak a tegnapi világpremieren Cannes-ban, ahol az egyik 2011-ben leforgatott mozifilmet mutatták be. Ugyanis több argentin internetes portál is beszámolt erről, ráadásul képek is megjelentek a tegnap esti premierről.

Natalia Oreiro az egyik főszereplő, elutazott, hogy jelen legyen filmjének bemutatóján. A vörös szőnyegen sokan megcsodálták. Több száz felvillanó vaku előtt mosolyogva pózolt a fotósoknak az uruguayi színésznő, akit férje Ricardo, és kisfia, Merlín is elkísért. - "Az egész családot mozgósítottam, hogy itt lehessek a világpremieren!" - mondta, és hozzátette: "Ez a filmnek a szempontjából nagyon erős élményt, érzést foglal magába, egy olyan család történetét meséli el, amelyik félelemben él, ugyanakkor ugyanúgy szüksége van a boldogságra, a szabadságra, és a szeretetre, hogy Juannak biztosítva legyen egy jobb jövő, mégis, tisztában legyen a tettekkel, a történelemmel." - számolt be az egyik argentin honlap.

Natalia szép volt mint mindig. Egy egyszerű fekete ruhát viselt, szolid sminket tett fel, összefogta, és enyhén becsavarta a haját. Nem látszik, hogy nemrégiben életet adott volna egy gyermeknek. Csodásan nézett ki.

forrás: larazon.com.ar

A bejegyzés trackback címe:

https://sweetly-naty.blog.hu/api/trackback/id/tr204529681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.