Teljes neve: Natalia Marisa Oreiro Iglesias Poggio Bourié de Mollo
Születési dátum: 1977. május 19. (Bika)
Születési hely: Montevideo, Uruguay
Magasság: 174 cm
Súly: 53 kg
Szemszín: Zöld
Hajszín: Gesztenyebarna (eredetileg)

biography01.pngNatalia Oreiro '77. május 19-én látta meg a napvilágot egy szegényebb család gyermekeként. Édesapja matrackészítőként tevékenykedett, míg édesanyja a közeli fodrászszalonban dolgozott. A fiatal lány már nyolc évesen belecsöppent a színészkedés világába, és azóta is nem áll másból az élete, mint forgatásról forgatásra sietni, emellett pedig különböző jótékonysági rendezvényeken részt venni, hogy segítsen a világnak, a világon, és a benne élőkön, főleg a beteg, elárvult gyermekeken.
12 éves korától már dolgozott, mint gyermekszínész. Mindig félretette a megkeresett pénzét, gyűjtögetett, hogy megvalósíthassa az álmát, amit Marilyn Monroe inspirált a számára, ugyanis ő az egyik olyan példakép, akire mindig is szeretett volna hasonlítani. Nemcsak a színészkedés, és az éneklés vonzotta, hanem a zongora is, mindig szeretett volna úgy játszani, ahogyan azt otthon, az unokatestvérétől látta, de bevallotta, hogy ehhez túl lusta.
Egészen 16 éves koráig - amikor már több reklámban is feltűnt (pl.: Coca-Cola, OB, Johnson and Johnson) - megkeresett pénzből úgy határozott, hogy elhagyja otthonát, hogy egy másik országban, és városban, Argentínában próbáljon szerencsét. Több újság terjesztette azt, hogy megszökött a szüleitől, nos, ez nem igaz! Közös beleegyezéssel hagyta el szülőhazáját, és édesanyja mindvégig támogatta, meg is látogatta őt.
Buenos Airesben több ezer ember közül választották ki őt, hogy legyen Xuxa kísérője. Első sorozatszerepét 1994-ben kapta Inconquistable corazón c. telenovellában. Ezt követte a Dulce Ana, egy évvel később, majd pedig a Ricos y Famosos c., hazánkban is játszott sorozat, amelyben ő alakította az egyik főszerepet. Ezt egy egész estét betöltő mozifilm követte: Un argentino en Nueva York. Hatalmas nézettségre tett szert vele Dél-Amerikában! Innentől kezdve pályájának az útja már kialakult, a feladat csak az volt, hogy teljesen járhatóvá tegye ezt az utat. Minden erejével ezen volt, de a világsikert a '98-ban készült telenovella, a Muneca Brava jelentette! Ebben az időszakban nagyon sokszor látogatta meg a szüleit, és nem győzte elolvasni a rajongói leveleket, aláírást adni, hiszen minden pillanatban megállították az utcán, ráköszöntek, fotót kértek, ő pedig a legkészségesebben igyekezett minden kívánságot teljesíteni. Nem sokkal később az első albuma is megjelent, Natalia Oreiro címmel, amely szintén hatalmas sikert aratott, akárcsak a második albuma, a Tu veneno. Szinte állíthatjuk, hogy az egész világot bejárta már, és minden országban adott koncertet, amely minden alkalommal biography02.pngfergeteges volt. 2001. decemberében házasságot kötött - titokban - egy nálánál 20 évvel idősebb rockzenésszel, Ricardo Molloval. Nagyon sokan - a hozzátartozói, a média emberei - úgy hitték, hogy ez a kapcsolat nem lesz hosszú életű. Ám az idő ezt megcáfolni látszik, ugyanis a mai napig (2012.) tökéletes házasságban élnek, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint egy gyermek, aki ennek az évnek januárjában (2012. január 26.)  látta meg a napvilágot.
2002-ben újabb telenovellában szerepelt: Kachorra. Ezt pedig harmadik nagylemeze követte, Turmalina címmel. Ez pedig egyet jelentett egy újabb turnéval! A következő évben filmszerepet kapott a Cleopatra című mozifilmre, amelynek kedvéért teljesen rövidre vágatta a haját. Az El Deseo címet viselő sorozat 2004-ben készült, ez a telenovella kisebb botrányt kavart, egyrészt Magyarországon nem vetítették, másrészt pedig Argentínában is csak este 10-kor, mivel túl sok erotikus jelenetet tartalmazott. Ettől a telenovellától többet vártak, de sajnos nem érte el a várt sikert.
2005-ben kettő minisorozat töltötte ki mindennapjait, az egyik Botines címet viseli, a másik pedig az Al Ritmo de Tango címet. Még ebben az évben kapott egy ajánlatot a Sos mi vida c. sorozat főszerepére, ismét Facundo Arana oldalán. Ezzel a szereppel ismét Martin Fierro díjat nyert, és számos országban elismerésre tett szert. Majd ismét egy filmszerep következett: La Peli néven.
2007-ben testvérével (Adriana Oreiro) megalapították saját, egyedi tervezésű divatmárkájukat, mely a Las Oreiro nevet kapta. Mára már egyébként több városban is találkozhatunk butikokkal (amennyiben Dél-Amerikában járunk). Egy évvel később nemcsak az első internetre készült telenovella (Amanda O) címszerepét kapta, hanem a Sedal sampon argentín arca is lett.
biography03.png2009-ben készült egy új film: Francia címmel, majd a következő évben ismét egy mozifilmmel állt elő, melynek címe: Miss Tacuarembó. Ebben az évben is folyamatosan dolgozott, utazott, és forgatott.
2011-ben a L'Oreal Paris arca, illetve egy újabb minisorozatnak a főszereplője (Lynch), melynek a bemutatója 2012 tavaszán zajlik. Ezalatt a sorozat alatt Naty már állapotos volt, és 2012. január 26-án életet adott első gyermekének, Merlínnek. Jelenleg pedig ismét mozifilmet forgat, amely a Wakolda címet viseli. Ősszel pedig további forgatások várják, év végén pedig legújabb telenovellája, a Solamente Vos fogja kitölteni mindennapjait.

A bejegyzés trackback címe:

https://sweetly-naty.blog.hu/api/trackback/id/tr964502621
süti beállítások módosítása